Dunaújvárosi Hirlap logó

2010.03.10. szerda, Ildikó

Sport

Napsütés, kissé felhős ég.
min. -6°C | max. 4 °C

Itt vagyok most: dh-online.hu / Sport

Szivacskézilabda a kiindulópont

Dunaújváros - Nagyszabású rendezvény ért véget kedden Dunaújvárosban. Az Üstökös Kupán az ország minden részéből ezer gyerek kézilabdázott három napig.


2009. október. 30. péntek | Szerző: Jankó Árpád



nyomtatás nyomtatás | küldés e-mailban Küldés e-mailben | A+ | A- hozzászólás szóljon hozzá



Pók Ferenc, a Fejér Megyei Szövetség elnöke büszke lehet erre a hagyományos tornára, amely példaértékű a sportág hazai utánpótlásában.

- Örülünk, hogy a gyerekek, a szülők, a szakemberek jól érezték magukat nálunk. Négyszáz résztvevőnek kellett három kollégiumban szállást biztosítani, a többiek minden nap utaztak, vagy dunaújvárosiak voltak. Az étkeztetést pedig a Fészek Étterem végezte. Nagyon sok mérkőzés szerepelt a műsorban, így kisegítőként Bács-Kiskun megyéből is érkeztek játékvezetők. Persze akadt néhány probléma is, amelyből a jövőre nézve levonjuk majd a tanulságokat. Például a szülői jelenlét, a családias hangulat sem mindig bírt jótékony hatással a gyerekek produkciójára. Jövőre is tervezzük az Üstökös Kupát. A mostaniért pedig minden segítőnknek köszönet.

Takács Józsefné edző elsősorban a szakmai tapasztalatokat gyűjtötte össze. Akadt pozitív és negatív is.

- Óriási dolog, hogy minden csapat legalább négy-öt mérkőzést játszhatott. És nagyszerű színvonalú találkozókat is láthattunk. Jövőre talán kevesebb korosztállyal kellene a kupát meghirdetni, s a napi műsorban a csúszásokat kellene megszűntetni. Viszont minden elismerést megérdemelnek az indulásukért az iskolai csapatok, hiszen kétségtelen, az egyesülettel bíró gárdák jóval színvonalasabb játékra voltak képesek, és ez nem vette el a kedvüket. Vagyis voltak nagyobb különbségek a produkciók között. Ami látható: jó úton halad az utánpótlás-nevelésünk. Az pedig előny, hogy több helyen már a picik is játszanak, szivacskézilabdáznak. Ezt minden iskolában minél hamarabb el kellene kezdeni.

Címkék: kézilabda



lightgreyboxtop

Hozzászólások »


Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás »

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, illetve törlésére, amelyek valamilyen faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak. Felhívjuk továbbá a hozzászólók figyelmét, hogy tartózkodjanak személyes adatok, telefonszámok közlésétől, és más oldalakról átvett szövegek, szövegrészletek nem megfelelő formában történő publikálásától. A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.

Ellenőrző kód

Kérjük írja be a baloldali biztonsági kódot!
(A biztonsági kód nem érzékeny a nagy- és kisbetűkre)



Mehet!
Hirdetés
Hirdetés
oldalsáv alj