Kerekasztal Társulat: Tizenegy trikó
Színházi (rá)nevelés - nemcsak ifiknek
Dunaújváros - A színház tanít, de a színházat is tanulni kell. E héten monstre képzés középiskolásoknak, nem éppen középiskolás fokon - a Bartók színpadán.
A Tizenegy trikó Edward Bond kortárs brit drámaíró azonos című darabjára épül. A darab négy írott anyagból kiindulva vizsgálja az agresszió szerepét történelmünkben, társadalmunkban és az oktatásban, továbbá az egyén felelősségét a társadalmi problémák kezelésében.
A darab egy fiatal életútját követi az iskolapadtól a hadszíntérig, és a megjelenő helyzeteken keresztül számtalan kérdés megválaszolására készteti a nézőt. Ezeket a kérdéseket vizsgálja tovább dramatikus eszközökkel a foglalkozáson részt vevő középiskolásokkal.
Van mit megbeszélni, hiszen a jelen számtalan példája mutatja, az agresszióval bőven akadnak gondjaink. Kibeszélés a brit kortárs irodalom egyik legjobbjának számító Edward Bonttól.
Szóval némi társadalmi terápia, színházneveléssel, hivatalosan csak középiskolásokra szabva, de azért persze lehet próbálkozni a jegypénztáraknál. Kedden és szerdán is két-két előadás kerül színpadra, délelőtt tíz és délután két órai kezdettel.
Szereplők: Bagaméry Orsolya, Bethlenfalvy Ádám, Gombita Róbert, Hajós Zsuzsa, Nyári Arnold.
Közreműködnek: Chris Cooper, Dankó Ferenc, Kúnos László, Lipták Ildikó, Pintér István. Díszlet- és jelmeztervező: Ceri Townsend. Rendező: Bethlenfalvy Ádám.
Címkék: színház



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
















_k.jpg)









Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.