Kálnay Adél Karácsony Sándor-díjat kapott
Megnyitnánk őket a tudás szeretetére
Karácsony Sándor-díjjal tüntették ki a Magyar Kultúra Napján Kálnay Adélt - akit Dunaújvárosban többnyire íróként ismernek. Pedig harmincöt éve tanít ugyanazon iskola alsó tagozatában. A díjat az oktatási miniszter adományozza évente tíz olyan pedagógusnak, akik huzamos időn át kiemelkedő munkát végeznek a gyermekek harmonikus személyiségformálásában.
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
0 hozzászolás
- Amíg fiatalabb voltam, talán elmentem volna egy teljesen más szemléletű iskolába tanítani, ha lett volna teljesen más szemléletű iskola. De hát minden általános iskolát ugyanarra az előírásra szabtak, egyforma a trend mindenhol. Így fölöslegesnek találtam a változtatást, maradtam. Mostanában pedig már kedvem sem lenne változtatni. Sok kellemes élmény fűz ide. Az előző osztályomban tizenhárom olyan gyerek volt, akinek valamelyik szülőjét is tanítottam. Nekem ezek fontos dolgok, biztonságot adnak számomra. Egy alapvetően falusi léptékű világot tudok elképzelni magamnak, ahol mindenki ismer mindenkit - és ez egyáltalán nem unalmas! Egy barátnőm Berlinben él, ő azt mondja, hogy nem lenne képes ilyen életet élni, mint én, legfeljebb akkor, ha lenne egy tartalék élete. Akkor azt ilyenre szánná. Hát, ha nekem lenne egy tartalék életem, akkor abban a másikban talán én is tudnék Berlinben élni! De már így is több, egymással párhuzamos életet élek: tanítok, írok, és itt a családom, a négy gyerekemmel és a két unokámmal.
- Milyen lenne álmai iskolája, ha lenne?
- Kisebb osztályokban tanulnának a gyerekek: legfeljebb tizenöten ülnének egy-egy teremben. Két-három osztályra jutna egy újabb terem, ahol a gyerekek kipihenhetnék a rengeteg tanulást, ahol eltölthetnék a szabadidejüket, ahol a kreativitásukat kiélhetnék. Két, egymást jól kiegészítő tanító tanítaná őket, akikhez még egy pedagógiai asszisztens is tartozna. Természetesen iskolapszichológus is dolgozna velük. S ami a legfontosabb: a lexikális tudás elsajátítására legfeljebb a tanítási idő negyven százalékát fordítanánk! Az idő nagyobb részében megnyitnánk őket a tudás szeretetére, önbizalomra nevelnénk őket, felfedeztetnénk velük belső értékeiket, a szépérzéket, a rend tiszteletét, a szeretetet, a segítés vágyát és a beleérzés képességét... Ezekután gyerekjáték lenne megtanítani nekik az összeadást vagy az írást! Könnyű lenne együttműködni velük, nem úgy, mint ebben a mai, még mindig túlságosan poroszos iskolában.
- Az interneten pontosan harminc kitüntetése számolható össze (köztük a József Attila-díj), de feltűnően kevés a pedagógiai elismerése. Miért?
- Azért van egy Teleki Blanka-díjam, és vagy húsz évvel ezelőtt kaptam egy miniszteri elismerést is... De valóban több kitüntetést kaptam íróként, mint pedagógusként. Talán azért, mert annyira természetesnek tűnhet a pedagógus szolgálata. De említettem, hogy sok tanítványomnak már a szüleit is tanítottam. Ennél nagyobb kitüntetés úgysem létezik: ha egy szülő úgy emlékezik vissza a tanítójára, mint akihez érdemes beadni a saját gyerekét is!
- A Karácsony Sándor-díjat (amit az 1891-1952 között élt, nemzetközi hírű pedagógiai, filozófiai íróról, egyetemi tanárról neveztek el) a gyermekek harmonikus személyiségformálásáért adományozzák. Milyen a harmonikus személyiségű gyerek?
- Olyan, mint a jók a népmesékben. Göröngyös út az övék! Egyszerre van meg bennünk a jó és a rossz, ezek harcolnak egymással. Az a kérdés, hogy ki melyiket hagyja győzni magában? Nagyon kevés az öröktől fogva tiszta ember, az olyan, akiben soha nem volt düh vagy sóvárgás, aki soha nem hazudott. De egy gyerek jövőjéről sosem szabad sommás, végleges ítéletet mondani!
- Írásainak nyersanyagaként is gyakran szolgál tanítványainak a sorsa. Ők nem bánják?
- Nekem komoly lelkiismereti problémáim voltak amiatt, hogy az iskolában is megtapasztalt, szomorú gyermeksorsokat írom meg. Az egyik kisgyerek egyszer azt mondta nekem: és mit tud segíteni nekem? Úgyse tud hazavinni magához! Igaz... Arra jutottam, minden, amit tehetek, az, hogy tanítóként próbálok segíteni neki eligazodni a világban, íróként pedig felmutatom az ő és a társai sorsát. Aki elolvassa, az már nem tehet úgy, mintha nem tudna ezekről a sorsokról!
- Vagyis ugyanaz a kérdés, mint Vörösmarty Mihály korában: ment-e a könyvek által a világ elébb?
- Sosem volt teljesen más a kérdés, mint Vörösmarty korában. Persze, ma valóságos könyvdömping van, de valószínűleg ma sem megy többet előre a világ a könyvektől, mint bármikor máskor. Ha legalább annyit elérünk, hogy ne csak a könnyen, gyorsan fogyasztható, általam instantnak nevezett könyveket olvassák az emberek, akkor már nem volt hiába! Az az igazán harmonikus személyiség, akiben felnőttként is megmarad az a kisgyerek, aki egykor volt. Aki vidám, eleven, tud jókat játszani, és jó beleérző képessége van!
- Nem akart csak főfoglalkozású író lenni?
- Már gyerekkoromban háromféle ember szerettem volna lenni: író, tanító és színész. Ha azt vesszük, hogy a tanító egy kicsit színész is az óráin, akkor mindegyiket sikerült megvalósítanom. Nekem a tanítás rengeteget adott. De érzem a koromat. Már nem tudok annyit írni a tanítás mellett, mint akár csak négy éve is. Márpedig rengeteg tervem van, amiket még szeretnék megírni! Ezért jövőre, amikor a mostani kedves osztályom felső tagozatos lesz, amikor egy másik osztályom, akikhez nagyon kötődtem, középiskolába megy, és egy harmadik szeretett osztályom leérettségizik, tehát jövőre, amikor minden ilyen szép kerek lesz, akkor nyugdíjba megyek.
Címkék: kálnay adél, karácsony sándor-díj, magyar kultúra napja
_k.jpg)
Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.