Kapcsold ki a jacuzzit!
Az osztrák fiatalok is érzik a válságot.
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
Mellékszál: kíváncsi vagyok, létezhet-e az elkövetkezendő mondjuk húsz évben (feltéve persze azt az ideális esetet, hogy én leszek, hogy lesz újság, lesz benne HL és a többi) olyan szombat, amikor sikerülhet egyszer is kikerülni azokat a híreket, amikben a válság szó szerepel. Na: szegény osztrák fiatalok is érzik a válságot - úgy ötven euróval kevesebbet tudnak szórakozásra, ruhákra és úgy en bloc magukra költeni havonta: egyre sorvad az átlagosnak mondható, 150-200 eurós zsebpénz. Hát igen: ha épp nem kormánypárti képviselők vagyunk (Keller államtitkár szerint a kormány ura a költségvetésnek , legyen elég a szikár realitásokból mára ennyi), ebből is látható, milyen relatív a világ - mifelénk, ugye megegyezhetünk, sok nyugdíjas elégedett lenne egy labanc kisiskolás egyre válságosodó zsebpénzével. Minap még izgalmasabb példát láttam a tévében: egy tudományos adón futó sorozatban végveszélybe sodródott amerikai családoknak segít egy derék tanácsadó asszony. Az egyik esetét elmondom - azóta egyébként nem nézem a sorozatot. A hátrányos helyzetű családnak szóló első jótanács úgy szólt, adják el az egyik (!!!) házukat, lőn, ezért röpke 185 ezer dollárt sikerült felnyalni, az éhhalál fenyegető rémképe eloszlott, de itt még nem ért véget a megszorítás. A nő további tanácsokat osztott a szimpatikus, kissé megriadt párnak, most csak egyet mondok el: a helyzet olyannyira komolynak bizonyult, hogy (kapaszkodj, plusz biztonsági öv bekapcs) elkerülhetetlenné vált a hatvan négyzetméteres szabadtéri jacuzzi fűtésének kikapcsolása - na jó, egyelőre csak éjszakára... Ezzel, és további hasonló szintű, brutális intézkedések meghozatalával a család - hangzott el a kissé fojtott hangú narrátortól - mintegy 1200 dollárt tud spórolni havonta. A jobbishanemtudjukmennyiből.
Milliárdokért újítanák fel a magyar honvédség Kalasnyikovjait.
Támogatom, mert nálam első a biztonság - bevallom, már 1987-ben, üstökösszerű sorkatonai pályám idején (jó előre szólok, ne lepődjenek meg, hogy véremben van a parancsolgatás - tartalékos őrvezető vagyok) őszintén lenyűgözött, amikor a harcászati gyakorlatok során mindössze ötven perces szintidőt adtak kiváló egységünknek, hogy a gyakran alig több mint negyvenéves, lényegében hibátlan Csepelekkel, a különösen takarékos Zilekkel és az erőtől duzzadó Rábákkal elrettentő harci rendben felsorakozzunk a laktanya udvarán. Többször is elmondtam a többieknek (csak a harci morált erősítendő), ha Mezőfalvára, a laktanya kerítéséhez megérkeznek az amerikai erők - ja: akkor, ha van még, aki emlékszik, az imprlizmus nem épp követendő modell, inkább ellenség volt -, kiszólunk nekik, azt a szar ötven percet csak ki tudják várni, isznak egy kávét vagy sört a Zöldfában, amikor megvagyunk, megint csak kurjantunk vagy trombitálunk, aztán mehet a csatározás. Mert, ugye, nincs vita köztünk, hát csak múlhatatlanul szükséges az, hogy egy ilyen gigászi világpolitikai-gazdasági tényezőnek, mint mi vagyunk, ütőképes ármádiája legyen. Amihez szorosan hozzátartozik, hogy összesen hétezer-hétszáz úgy ötvenéves karabélyt faszányosan felújítunk, rongyos 7.2 milliárdból, ami nagyjából egymillió per stück. Amikor aztán netán majd a nemtudomkik betámadnak a nevetséges űrfegyvereikkel, csak lesnek, úgy megsorozzuk őket; jöhetnek éjjel is, mert éjjellátó is lesz rajtuk, plusz gránátvető. Egymillióért mellesleg noviúj, EU-szabvány stukkereket lehet venni, mondják a szakértők. De... emberek: ki a jóisten akarná ezt az országot elfoglalni, kérdem én - istenem, még elképzelni is milyen szép egy legalább ötven évre szóló angol vagy spanyol rabigát, nem is szólva az osztrákokéról: de sajna az van, hogy lassan már egy török százötven évnek is csak rohadtul örülhetnénk...
Megegyezés született a város és a Dunaferr között: a nagyvállalat ötvenmillió forintot kifizetett.
Örüljünk együtt, polgártársak, van miért - ezt a pénzt az utolsó kétszázmilliós részletből fizeti a vasgyár, és elég sokáig úgy volt, jóval későbbre tolódik az átutalás, acélipari válság, fokozott, miegyéb. Sokan azt is tudni vélték, ezek a pénzt nem is fizetik ki soha, lelépnek nyom nélkül, viszik a hátukon a gyárat - minden megérthető persze, pletykaérlelő idők járnak, mindenki mindenben tudós, én magam több tucat olyan embert hallottam már beszélni különféle nívós vendéglátóipari egységekben, akik érezhetően minimum minden második négyszemközti Naumenko- Gyurcsány tárgyaláson ott ültek és végig jegyzeteltek - esetleg utána cimbiztek össze velük és szedtek ki belőlük mindent. Tiszta szerencse különben, mert így legalább mindent tudunk. Az ötvenmillió egyébként úgy oszlik meg, hogy 16.7 milliót kapott az MMK, 10.7 milliót a KMI, 22.4 milliót a város sportalapítványa. Tessék nyugodtan összeadni a számokat - igen, két kiló hibádzik... Jó, persze, csak vicc volt, nyilván ennyi az átutalás vagy a biztonsági szolgálat, ami kíséri a lakkbőröndöket, mit tudom én. Az viszont már közel sem ekkora vicc, a múltkoriban megkérdeztem, de megteszem újra, mert engem tényleg piszkosul érdekel: ha a vasmű idén kifizeti az utolsó kétszáz millert, mi lesz a nehéz sorsú alapítványokkal, a támogatásra szoruló művészeti és sportirányultságú társulásokkal jövőre? Kitalálunk valamit? Vagy ismét csak széttárjuk a kezünket?
_k.jpg)
