Itt vagyok most: dh-online.hu / Főoldal / Vélemény
– Nézd, milyen jó a homok, ebből nagyon jó várat lehet ám építeni! Lapátold tele a vödröt, építsél belőle várat! - mondom Marcinak.
Már majdnem úgy nézett ki, hogy idén nem lesz semmiféle botrány az érettségik körül.
A hazai használtautó-piacon megtalálható legtöbb személygépkocsi jobb, ha tőlem tudják: alig futott hetvenezer kilométert, garázsban tartott, új a vezérműszíja és friss benne az olaj.
Értem én, és meg is értem, hogy a város legnagyobb szakszervezete, mint munkás-érdekképviseleti szerv, nem május elsejére, hanem a vasműsöknek legalább oly fontos júniusi Vasasnapra összpontosít, arra készül, arra tartalékolja a pénzt, amiből mindig kevés van - különösen sztrájk után.
Jogsim megszerzése után merész terveket szövögettem: hamar megszerzem az egymillió balesetmentes kilométerért járó kitüntetést. Más kérdés, hogy ilyet már csak bolhapiacon találunk.
Állítólag előkerült a Coca Cola receptje. Igazából azért van ebben a kólaszikretben valami szép: itt maradt velünk ebben az agyontechnikázott űrkorban, mint valami őskövület; egy megtűrt legenda a világban, ami nagyképűen azt hiszi-hirdeti magáról, hogy nincs szüksége ilyesmire.
Beállított egy manchesteri lakodalomba II. Erzsébet angol királynő, megérkezett Antiguára az óceánt hatvan nap alatt egyszemélyes kenuban átevező Rakonczay Gábor, egy kis pók költözött a fürdőszobámba... Hétlövet.
Olvasom, Svédországban azt fontolgatják, hogy megszüntetik a készpénzt. Úgyis mindenki kártyával vagy átutalással fizet, hát minek az a sok bankó, a mindig bosszúságot okozó apró! Milyen messze van Svédország...
Közlekedési horrorsztori Szecsuánból, morfondírozás vörösiszapról, és láncdohányossal nehezített hétvége - itt a legfrissebb Hétlövet!
Szabadul, ma szabadul! El tudom képzelni, a sátoraljaújhelyi börtön kapujában hajnal óta tévés stábok tapossák egymás sarkát, hogy elkapják a pillanatot, amikor A. A. kilép rajta. Tizenkét év után.
A magyarnak elment a kedve a szaporodástól. Mintha a magyar családok a Római Klub sokat bírált „globális egyensúly” világmodelljét akasztották volna ki a hálószobájuk falára. Valahányszor pajzánkodásra szánnák magukat, ránéznek a globális világképre, s azonnal tudják, mi a tudatos jövőalkotás irányelve: sürgősen csökkenteni kell a népesség növekedését, mert a természeti erőforrások gyors felhasználása és a környezetszennyeződés miatt fogy a termőföld, az ivóvíz és a Föld egyéb készletei stb. A 21. század közepére nyakunkban a világkatasztrófa. Ahogy elnézem, máris a nyakunkba szakadt.
Egy tüntetés, mely nem fulladt botrányba. Egy tüntetés, melyen a kormányt és a miniszterelnököt éltették. Egy tüntetés, melyhez hasonlót még sosem láttak Európában és a világon. Békemenet Magyarországon.
Eheti lövöldözés, amelyből megtudható, hogy az élet merő életveszély, valamint miként élhető túl a benzin drágulása, illetve, hogy milyen örömökkel jár a fürdőszoba-felújítás.
Ilyen cikkeket jó írni: amikor egymást alig vagy egyáltalán nem ismerő emberek valóban önzetlenül, a viszonzásnak szinte minden reménye nélkül, csakis a saját maguk jó közérzetéért segítik a másikat.
Ősi kard ihlette a leggyorsabb vonatot, amely Kínában áll forgalomba e hónapban.
Január 1-jétől nem szabad zárt helyen dohányozni.
Itt állunk a szúrós szemű Hóvége előtt üres zsebbel, széttárt karral. Társa, Kérlelhetetlen Hóeleje már rég megsarcolt, nincs mit adni, hiába kérlel.
Így elsőre komolynak tűnik a dolog: orrviszketés, vizenyős szemek, köhögés, légszomj, mellkasi fájdalmak, nátha, kimerültség és alvási problémák – egy kutatás szerint mindez lehetséges a karácsonyfaként felállított fenyőkön található penészgombák miatt.
Ahogy az ember korosodik, egyre gyorsabban rohan az idő. Még emlékszünk a tavalyi karácsony hangulatára és már itt van az idei. Gyerekkorban, amikor viszonylag lassabban jár az idő, érdemes még szebbé tenni a várakozást, számolni, hogy hányat kell aludni az karácsonyig, vagy egy adventi naptár apró ajándékokkal megtöltött ablakait nyitogatni.
Ma éjjel jön a Mikulás, és ajándékot hoz a világ összes gyerekének. Legalábbis ezt próbálják elhitetni velem. De én nem veszem be. Gyerek vagyok, de nem hülye.
Még az utolsó nagy disszidálási hullám vetett ki a nyolcvanas években Kanadába. Jártam a torontói bevándorlási hivatalokat, voltam politikusnál, ügyvédnél, a Magyar Házban, kértem segítséget, munkát. Hosszú történet ez, most nem ide való, lényeg, hogy miután a megalázásig fajuló módon sokat csalódtam az ottani magyarokban és a kanadai hatóságokban, hazajöttem.
Több mint háromszor annyi energiát termel, mint amennyit fogyaszt egy dél-bajorországi falucska.
Vajon miért van az, hogy a legnépszerűbb műfajokban - lett légyen az irodalmi lektűr, film, képregény - rendre megjelenik az okos, gyakorta zseniális, de felelőtlen, sőt, gonosz tudós figurája? Egymás után teremtek a doktor Frankensteinek, akik megalkották a maguk veszélyes hús-vér, vagy ártó, pusztító tárgyban testett öltött szörnyszülöttjét.
Karl Erik Böhnt, a norvég szakembert nevezték ki nemrégiben a magyar női kézilabda-válogatott élére.
Londoni pénzügyi elemzők szerint immár "hiteles forgatókönyv" Görögország távozása az euróövezetből.
Fókuszban Gyurcsán szakdolgozata, az újvárosi sportiskola százmilliós adóssága és a medve, aki háziállatokra támad.
A részegség érzetét keltő, de az italozás kellemetlen mellékhatásaitól mentes spray-t fejlesztett ki egy formatervező és egy francia-amerikai tudós.
Amerikai kutatók megállapították, hogy aki sok bogyós gyümölcsöt eszik, az tovább marad szellemileg friss...
Robot-fegyőrökkel kísérleteznek egy dél-koreai büntetés-végrehajtási intézetben...
Egy ausztrál nővér feljegyezte, mit bánnak meg ápoltjai leggyakrabban a halálos ágyukon...
Sir Philip Green brit üzletember Mexikóban tartotta 60. születésnapi partiját.
Egyetlen pillanatra visszatért életembe egy évtizedek óta elveszettnek hitt ember - hogy azonnal újra elveszítsem: végleg.
Átszervezés - hallhatta az utóbbi időben számolatlanul e szót a derék polgár.
A hajókatasztrófát átélt utasoknak tizennégyezer eurós kártérítést fizet a Costa Concordia luxushajót üzemeltető társaság.
Az Amnesty International elemzői szerint a cigánysággal kapcsolatosan, emberjogi szempontból, nálunk nem sokat javult a helyzet. Hát nem tudom. És honnan is tudnám, hiszen ehhez valamiféle statisztikára, kimutatásra, elemzésre lenne szükség, amiből kitűnhet, hogy szám szerint, százalék-arányban vagy valamihez képest ma rosszabb vagy jobb a helyzet, mint tavaly vagy tavalyelőtt, vagy tíz éve.
A köztársasági elnök egyre homályosabb eredetű diplomamunkája miatt dideregtek néhányan a szombati januári hidegben a várban, mások négy órától a Hősök terétől az Andrássy úton át a Kossuth térig tettek gyalogolva hitet a jelenlegi kormány általuk helyesnek tartott irányvonala mellett.
Az Európai Unió egy kilencpontos tesztet használ annak kiderítésére, hogy valaki szegény-e, vagy sem - olvasható a Házon kívül oldalán. A kérdéseket látva a magyar ember biztos elkeseredik.
Anyagi helyzetüktől, felekezeti és párt-hovatartozásuktól függetlenül, az emberek imádnak árleszállításokon vásárolni. A rituális vásárlás kezdetén semmihez sem hasonlítható izgalom vesz erőt a magyar kiárusítás-függőn, mert még mielőtt nekiront az akciós üzletnek nagyon is jól tudja, hogy hosszantartó örömteli elő- és utóélményben lesz része.
Ha jól meggondolom, talán már régen alulról kéne szagolnom az ibolyát. Mert nem figyeltem kellőképpen a szakemberek figyelmeztetésére, hogy mitől fogok felfordulni - időnek előtte.
Nincs szilveszter Beethoven nélkül, most már biztos. Tavaly még bizakodtam, titkon reménykedtem, kértem a Jézuskát, a Mikulást, a Fogtündért, lámpásokat dörzsölgettem, aranyhalakhoz fohászkodtam és békákat csókolgattam, mindezt pedig egyetlen kívánságért cserébe: ha már úgyis a megújulás éve ez a közmédiában, próbáljanak meg, csak most az egyszer, valami unortodox műsort összeállítani. Mission impossible, most már biztos.
És égnek ők is, a nagy bérház összes családja, odakint, mint a rongy, papa biztat, higgyük el neki, miközben mi, egész kis családunk itt bent kuksol a földön, teljes a biztonság, papa azt mondja, mi egyedül fogunk kijutni, épen...
1984-ben közvetlenül karácsony előtt volt szerencsém egy hetet eltölteni egy olaszországi kisvárosban, Feltrében.
Emberbaráti szeretetből, úgymond ajándékként szerette volna rendezni közeli hozzátartozója számlatartozását egy olvasónk, ám a T. szolgáltató ezt nem engedte.
Vajon miért van az, hogy a legnépszerűbb műfajokban - lett légyen az irodalmi lektűr, film, képregény - rendre megjelenik az okos, gyakorta zseniális, de felelőtlen, sőt, gonosz tudós figurája? Egymás után teremtek a doktor Frankeinsteinek, akik megalkották a maguk veszélyes hús-vér, vagy ártó, pusztító tárgyban testet öltött szörnyszülöttjét.
Kétségtelen: ma délután annak a sokat látott dunaújvárosi sportcsarnoknak főszereplője lesz a Dunaferr és a magyar női kézilabda nagyszerű alakja.
Több mint háromszor annyi energiát termel, mint amennyit fogyaszt egy dél-bajorországi falucska.
Vereséggel zárta a 2011-es esztendőt a magyar labdarúgó-válogatott, de általános vélemény a szurkolók körében, hogy fejlődött a csapat játéka az elmúlt időszakhoz képest.
| » | Könyvelő/Adatrögzítő Könyvelő/Adatrögzítő, Hirdető cég: Fiscale Consulting Kft. |
| » | Beszerzési Ügyintéző |
| » | HR Asszisztens |
| » | Logisztikai Ügyintéző |
| » | Customer Service Representative |


adó állat árvíz autó baleset baracs benzin börtön budapest busz dab df drog duf duna dunaferr dunaújváros erőszak EU fejér megye fesztivál Fidesz film foci főiskola forint gazdaság gázolaj gyerek gyilkosság halál halott havazás hó horoszkóp időjárás IMF iskola jégkorong Jobbik kamion karácsony kézilabda Kína koncert kórház kormány közlekedés kulcs labdarúgás lopás magyar Magyarország médiatörvény meghalt mezőfalva motor MSZP munka nagyvenyim orbán viktor Pálhalma pénz rablás rácalmás rendőr rendőrség roma röplabda schmitt pál sérült sport Székesfehérvár szemét tél tolvaj traffipax tüntetés tűz úszás üzemanyag választás válság vasmű vb videó vihar vízilabda vonat zene


