Elindultak a lízingelt Boeingek a magyar nemzetközi repülőtérről, az egyik meg is érkezett Írországba
Pénteken reggel leállt a Malév, kisvárosnyi ember kerülhet utcára
Péntek reggel hat órakor beszüntette működését a Malév, és valamennyi járatát törölte. A budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren nyugodtan várakoztak az emberek. A közszolgálati rádiónak nyilatkozó miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy újraindulhat a légitársaság működése. Az ORFK szerint nem volt szükség rendőri intézkedére a repülőtéren. Este hétkor elindultak a lízingelt Boeingek a magyar nemzetközi repülőtérről, az első már megérkezett Írországba.
Ez történt az elmúlt órákban a Malév háza táján:
- Pénteken reggel hat órakor leállt a Malév, hétkor jelentették be a repülőtéren a járatok törlését.
- Orbán Viktor reggel még kijelentette, nem lehetetlen a légitársaság újraindulása.
- Az utasok nyugodtan várakoztak a repülőtéren, senki nem tudott biztosat mondani, rendőri beavatkozásra nem volt szükség.
- A Malév felvette a kapcsolatot a többi légitársasággal, amelyek gyorsan a pórul járt utasok segítségére siettek.
- A vagyonfelügyelő csoportos létszámleépítést jelentett be, a légitársaság munkatársainak délig össze kellett pakolniuk minden holmijukat. A pilóták szakszervezetének elnöke elmondta, nagy a kereslet a Malév-pilóták iránt külföldön és belföldön is.
- A Légiközlekedési dolgozók Egyesült Szakszervezetének (LESZ) elnöke szerint a Malév vezetése nem tájékoztatta megfelelően sem az utasokat sem dolgozóit a péntek reggeli leállásról.
- Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója bejelentette, a Malév leállásával a cég áruszállító üzletága is megszűnt.
- Szakértői vélemény szerint a légitársaság leállásával megszűnhet a Malév tiltott állami támogatása miatt az Európai Unió által előírt visszafizetési kötelezettség.
- Visszahívta a lízingcég a Boeing 737-eseket, melyek estére meg is érkeztek Írországba.
''Malévval soha többé nem utazok'' (videó)
Az utasok tanácstalanul vártak a Budapest Liszt Ferenc Repülőtér csarnokában. Itt megnézheti a videót >>>
Állásbörzét hirdetnek a Malév-dolgozóknak (videó)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, Völner Pál szerint a Malévot valószínűleg felszámolják, de a vállalat nem feledkezik meg az utasokról és a dolgozókról. Itt megnézheti a videót >>>
Kétezer új munkahelyet teremt a Ryanair (videó)
A Ryanair a Malév leállását követően Budapestre telepíti 4 Boeing gépét és két héten belül megnyitja budapesti bázisát ismertette Michael Cawley, a cég vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatóján a légitársaság teveit. Itt megnézheti a videót >>>
Tudjon meg többet, lapozzon!
Címkék: repülés, Malév, leállt a malév
- Pénteken reggel leállt a Malév, kisvárosnyi ember kerülhet utcára
- Elvitték a lízingelt Malév Boingeket
- Mi lesz a Malév-dolgozókkal - Kisvárosnyi ember kerülhet utcára
- Miniszteri rendelet a légiutas-szállítás rendkívüli feladatainak finanszírozásáról
- Az utazási irodák csak új jegyeket tudnak foglalni
- A Malév leállásával elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- A többi légitársaság kisegíti a pórul járt Malév-utasokat
- Az áruszállító tevékenység is leállt
- Rendőri intézkedésre nem volt szükség
- Gondban a vívók, a dzsúdósok és az ökölvívók
- Aki bankkártyával vásárolt jegyet, forduljon a légitársasághoz
- A cég nem megfelelően tájékoztatta az utasokat és a dolgozókat a leállásról?
- Az Európai Bizottság segítségére számíthatunk
- A lízingcég több gépet is elszállítana
- Több ezer szlovák turistát érint a leállás, kevesen kötöttek csődbiztosítást
- Megy az egymásra mutogatás
- A Volán segít, a MÁV forgalomcsökkenésre készül
- Orbán bízik az újraindulásban
- Leállt a Malév, csoportos létszámleépítés lesz
- Jajjajjjjajjjjajjaj |
- 2012 02 7 |
- 22:26
Jajj istenem, leállt ez a szerencsétlen malév, jaajjj, mi lesz most velünk, a családommal, meg minden?
Minek kellett gyerekek megint felhozni ezt a posztot?
Mellesleg mióta leállt a malév, irtózatos lehetőségek nyíltak meg: Párizs, Róma, Barcelona, Madrid 2990 Ft-ért, a londoni olimpia 6990 Ft-ért irányonként. PErsze átaludtátok, mi lúzerek?
Vannak jegyek 300 Ft-ért Spanyolországba, Bulgáriába, LEngyelországba, voltak Ciprusra is. Olcsóbban, mint a Dózsától az Adyig.
De tessék siránkozni, rajta okostojások, mondjátok a világfájdalmatokat.
Ébresztőőőőőőőőő!
- Minarik |
- 2012 02 6 |
- 10:44
Az emberek többsége érzelmi kérdést csinál a malév megszűnéséből, és azt gondolja, egy szent cél érdekében mindent meg lehet - és kell - tenni. No épp ez a baja az egész magyar gazdaságnak. Nem a gyarmatos blabla, hanem a saját töketlenségünk, mert az egész állami rendszer a pénzek lenyúlására és a nem hatékony - látszat - munkákra épült ki.
No ezért volt egy szarkupac a malév, azt meg hogy legjobb légitársaság lett volna, azt kétlem. Ha próbáltad mostanában a fedélzeti száraz zsömléjüket, avagy láttad a légiutas-kísérőnek titulált öreglányokat, esetleg a pontatlansága miatt lekésted a csatlakozásodat, netán rajta ültél valamelyik dehermetizált gépen mostanában, nem kergetnél ilyen álomképzeteket.
Aki pedig még mindig sír érte, továbbra is nézzen körül, olcsóbban lehet most repülni, mint vonattal lemenni a Balatonra.
- pacal |
- 2012 02 6 |
- 10:14
A bizonyíték, hogy nem marad munka nélkül a repülőszemélyzet:
http://iho.hu/hir/pilotakat-toboroz-a-wizz-is-120206
- pacal |
- 2012 02 6 |
- 10:03
Ha jól tudom, akkor a Svájci légitársaságot is „bedöntötték”, de úgy, hogy másnapra megalakult az új nemzeti légitársaságuk! Azaz, zökkenő mentes volt az átállás. Ha ennyire látható volt a „csontváz a szekrényben” (nem akarom látni, mert akkor nem tudok hivatkozni a szocikra, és ezzel vesztem a népszerűségemet…) és jó gazda vagyok, (mert tudok kolbászt tölteni…) megpróbálom a nálunk okosabbakat leutánozni, netán szakmai tanácsokért fizetni. Ja, bocs, az nem valamelyik politikusunk rokonának a cége szálájára menne… aha. (tanácsadói díj).
Egyébként nem is volt olyan drága a Malév, lehet, hogy pont ez volt a baj.
A furcsaság az egészben, kettő éve még Kelete Európa legjobb légitársasága volt, sőt a világon a kilencedik legbiztonságosabb. A világon mindenhol támogatja az Állam a közlekedést. Kiv. Niki Lauda cégét stb.
Ha Maléves lennék, elfogadnám más légitársaság állásajánlatát, és sz@rnék bele az Orbán féle Nemzetinek mondott cégébe. Meg az egészbe! Hírek szerint kapkodnak a Magyar szakemberek után… a sárgacsekkek meg csak úgy jönnek...
Persze az új Nemzetinek mondott Légitársaság kevesebb bérért, hála az új Munka törvénykönyvének, alkalmazna, netán az eddig megszerzett pl. nyugdíj jogokat veszteni hagyná. Belegondoltatok, hogy mekkora háttéripart („kis és középvállalkozásokat”) hagytak veszni? Ez ilyenkor nem számít? Aha, erre lehet hitelt felvennie a parasztnak.
És ez igaz lesz a BKV. MÁV.-nál is.
- tothfetzo |
- 2012 02 6 |
- 06:49
Kedves DM!
Maximálisan tiszteletben tartom a véleményed, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a Malév az elmúlt 20 évben sem magánkézben, sem állami vállalatként NEM TUDOTT NYERESÉGESEN MŰKÖDNI. Lehet itt zsonglőrködni a számokkal, hogy mennyi adót fizet, meg mit pótolunk bele, de akkor is veszteséges. Akkor meg hagyni kell kimúlni és egy új céget létrehozni helyette. Ha megoldható lehet ez nemzeti légitársaság, de teljesen más felfogással mint az eddigi.
Most sokan fognak engem utálni, de én hasonlóképp járnék el a MÁV, a BKV és a VOLÁN társaságok esetében is. A régi időkből itt rekedt állami monstrumok nem képesek a megújulásra, csak pénznyelő automataként működnek, s közben háromszor annyi ember élősködik az ilyen cégeken, mint amennyi indokolt lenne. Hagyni kell ezeket is bedőlni. Állítom, hogy 2 héten belül megjelennének helyettük azok a szolgáltatók, akik harmada emberrel, racionális járatszervezéssel, előbb-utóbb normális eszközparkkal átvennék a helyüket és egy használható közösségi közlekedési hálózatot építenének ki.
Szorítok, hogy így legyen. Akkor talán nem 40 éves metrókocsin, dzsuvás fűtetlen vonaton, vagy széteső 30 éves ikaruszon kell majd utazni.
További szép napot...



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter

























Hozzászólások »
Eddig összesen 14 hozzászólás érkezett, melyek közül a legfrissebbek: