Ismét lopás és rongálás - Több hófogóval is elbántak a tettesek
Nagyvenyim - Hétfőre virradóra a település határában lévő hófogórácsokat úgy száz méter hosszan megrongálták. A hálókat összevagdosták, míg az feszítő acéllábakat ellopták közülük.
Immár nem az első eset, hogy a téli védműveket megdézsmálják tolvajok, ráadásul a lopási káron túl a tettesek még a hófogó hálókat is használhatatlanná teszik. A legutóbbi eset mára virradóra történt, Nagyvenyim határában.
|
Szabolcs László, a Magyar Közút Nzrt. dunaújvárosi mérnökségének vezetője aki a településen lakik hétfőn reggel munkába menet vette észre a történteket:
- Úgy száz méter hosszan rongálták meg a hófogókat, az ezeket tartó speciális acéllábak közül ötvenet elloptak, eközben azonban összevagdosták a műanyag hálót is. Így azok is használhatatlanok lettek. Az újabb kárunk háromszázezer forintra tehető. Azért az nem semmi, hogy egy forgalmasnak nevezhető út mellett senkinek nem tűnik fel mindez, ráadásul a vaskarókhoz szállítójármű is kellett, amelyeket a szántóföldről hordtak ki. Természetesen megtesszük ezúttal is a rendőrségi feljelentést.
Címkék: rongálás, lopás, tolvaj, színesfém, hófogó, fémkereskedés
- Laci |
- 2010 03 9 |
- 20:19
Miért van az, hogy semmi nem szent? Elviszik a vasúti jelzőlámpából az aksit, ellopják a rézkábelt a biztosítóból, most már a hófogót is. Most újra havazást mondanak, talán jó szolgálatot tenne. Kívánom, hogy az menjen a hó miatt az árokba, aki tönkrettete.
- de |
- 2010 03 9 |
- 18:12
Lassan majd az utat is ellopják
- koko9 |
- 2010 03 9 |
- 17:23
Majd az adonkból megint kifizetjük az ellopot FÉMET.Biztos U.F.O.-k voltak,azokat se kapták el..Biztos ürhajoval járnak, az meg nincs a RENDÖRÖKNEK,hogy utánuk menjenek..
- dunaparti |
- 2010 03 9 |
- 01:41
amikor fúj a szél a cigányok nem portyáznak.Ha ez valakit vígasztal.-
nemtudom mi enek a babonának az oka?viszont én még délben is megérzem,ha cigány járt a lépcsőházban reggel.
-semmivel össze nem tévszthető az a tömény pacsuli,amit fürdés helyett használnak.
- borcsa |
- 2010 03 8 |
- 20:48
Ez őrület, alig múlt el néhány hét a hófúvások óta!! Az illetékesek tegyenek látogatást a környékbeli fém átvevő telepeken! Dunaújvárosban és a többi telepen is! ( Dunaföldvár, Baracs stb.)Valamelyiken ott lesz a lopott fém. Nem azért vitték haza, hogy kerítést építsenek belőle, azzal ugyanis dolgozni kellene. A kár amit okoztak háromszázezer , forint és ők kaphattak érte pár ezer forintot a telepen! Jó lenne megfejelni ezt még három év letöltendővel is!



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
















_k.jpg)









Hozzászólások »
Eddig összesen 10 hozzászólás érkezett, melyek közül a legfrissebbek: