312 találat a gyerek címkével
Dunaújváros-Essen - Várhatóan három hónapig tart majd a műtét és a lábadozás az egyéves Szoták Alexandra számára. Szüleinek erre az időszakra kellene pénzt szerezni.
Dunaújváros - A közgyűlés csütörtökön dönt arról, hogy a város általános iskolái hány osztályt indíthatnak majd a szeptemberben kezdődő tanévben.
Megelőzhető betegség, például tüdőgyulladás, hasmenés és malária következtében halt meg mintegy ötmillió 5 évesnél fiatalabb gyerek világszerte 2010-ben - tette közzé a The Lancet orvosi folyóirat legfrissebb számában.
Dunaújváros - Biztosan emlékeznek még kis védencünkre, az epevezeték-károsodás miatt májátültetésre szoruló Szoták Alexandrára: további adományokra lenne szükség!
Dunaújváros - Pénteken rendezték meg a helyi mentőállomás nyílt napját, amikor az érdeklődők betekinthettek az ott dolgozók mindennapjaiba. Na és persze szabadon lehetett szirénázni...
Eltört egy kislány lába, amikor az egyik abonyi általános iskolában tartott sportversenyen pénteken átment rajta egy kisteherautó kereke - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Dunaújváros - A Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács országos szépíró versenyt rendezetett április 21-én Szentendrén.
Dunaújváros - Egyszerre rossz és jó hír, hogy hat nappal későbbre halasztották védencünk, az egyéves Szoták Alexandra májátültetését. De így kicsit több időnk van...
Elegendő néhány kattintás egy internetes keresőportálon, s máris ezer különféle véleménnyel, információval találkozhatunk. De vajon melyikre hallgassunk, amikor arra keressük a választ, kamasz, serdülő korú gyermekünket engedjük-e bulizni, fesztiválokra?
Az idei év első két hónapjában több gyermek született és kevesebben haltak meg, mint az előző év azonos időszakában, így mérséklődik a népességcsökkenés - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hogyan nevettessünk meg egy babát? Porszívózzunk!
Hat lábbal jött világra egy gyermek Pakisztánban egy rendkívül ritka genetikai rendellenesség következtében; karacsi orvosok azon fáradoznak, hogy megmentsék és normális élethez segítsék a kicsit.
Dunaújváros - Ha az akarat ereje tényleg hegyeket tud elmozdítani, akkor vasárnap megmozdultak azok a hegyek az Arany iskola tornatermében. Minden Szatmári Ádámnak szólt - érte volt a gála.
Négyéves kislány a legifjabb Mensa-tag zseniális intelligenciahányadosa okán.
Dunaújváros - Érdemes lesz ellátogatni vasárnap az Arany-iskola tornacsarnokába: egy hagyomány születésének lehetnek szemtanúi. Mégpedig nem csak a focikedvelők!

autó baleset benzin budapest busz dab drog duna dunaferr dunaújváros erőszak EU fesztivál Fidesz film foci főiskola gazdaság gyerek gyilkosság halál halott horoszkóp időjárás iskola jégkorong Jobbik kézilabda koncert kórház közlekedés labdarúgás lopás magyar Magyarország mezőfalva MSZP munka orbán viktor Pálhalma rablás rácalmás rendőr rendőrség röplabda sport Székesfehérvár tél tolvaj traffipax tüntetés tűz üzemanyag választás válság vb videó vízilabda vonat zene


