688 találat a autó címkével
A Honda nem csupán a sebesség szerelmeseire, hanem a lusta gyalogosra is gondol, ezt bizonyítja egyik fejlesztése az Uni-Cub, vagyis a kerekes „bárszék”.
Alexis Dejoria anya, egy milliárdos család sarja és nem mellesleg a gyorsulási verseny szerelmese.
Az apa a mozgó autóból ugrott ki egy forgalmas kereszteződésben, hogy megmentse négy éves kislányát, aki a kanyarban kiesett a járműből.
A hazai használtautó-piacon megtalálható legtöbb személygépkocsi jobb, ha tőlem tudják: alig futott hetvenezer kilométert, garázsban tartott, új a vezérműszíja és friss benne az olaj.
Dunaújváros - A helyi rendőrkapitányság ügyeletére csütörtök délután először egy férfi tett arról bejelentést, hogy egy asszony azzal szólította le a Táncsics Mihály utcában, hogy férje mintegy három órája eltűnt, nem tudja, hogy hova, és nem tudja megkeresni, mert az autójukat, amivel a férje leparkolt, nem tudja bezárni.
Dunaújváros - A hazai rendőrség egyik ékköve, egy 3,2 literes, 250 lóerős, összkerékhajtású Audi TT lesz az egyik díszvendége a május 19-i vezetéstechnikai napnak, amelyet a helyi rendőrkapitányság és a Dunaújvárosi Túra Motor Klub szervez.
Dunaújváros - Egy 73 éves sofőrt állítottak meg a rendőrök a Kossuth utcában szerda délután. A Renault vezetőjénél sem vezetői, sem forgalmi engedély nem volt, ráadásul a szonda is pozitív értéket mutatott.
Dunaújváros - Többször foglalkoztunk vele, mégis mindig akad valaki, aki rossz helyen parkol a volt Ibusz-iroda előtti parkolóban.
A nevadai közlekedési minisztérium jóváhagyásának köszönhetően a helyi közutakon tesztelheti először saját fejlesztésű önműködő autóját a Google vállalat, amely korábban az állam területén szemléltette, hogy az automata gépjármű biztonságosabb, mint az ember által vezetett változat.
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint fél évre el kellene venni azok autóját, akik parkoláskor visszaélnek a mozgássérülteknek járó igazolvánnyal. Kósa Lajos erről a Fideszben szorgalmazott KRESZ-módosítással kapcsolatban beszélt kedden a TV2 Mokka című műsorában, ahol közölte azt is, hogy nem vállalná a frakcióvezetést.
Meghalt egy 58 éves férfi, aki autójával egy árokba szaladt az 55-ös úton Kisújszállás külterületén - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Michelisz Norbert nyerte a túraautó-világbajnokság (WTCC) mogyoródi állomásának vasárnap délután rendezett második versenyét.
Michelisz Norbert a 6., Wéber Gábor pedig a 16. helyről vághat neki a túraautó-világbajnokság (WTCC) Hungaroringen sorra kerülő vasárnap délelőtti versenyének.
Igazi ritkaságba botlottam a minap: a szovjet veteránautók egyik legendás képviselőjébe, egy Volga M21-be.
Pákozd - 1911 köbcenti, 56 lóerő: ez lakozik a Traction Avantban, ami a Citroen gyár legnépszerűbb autója volt. Az annak idején az utak királynőjének nevezett járgánnyal ma is találkozhatunk.

autó baleset benzin budapest busz dab drog duna dunaferr dunaújváros erőszak EU fesztivál Fidesz film foci főiskola gazdaság gyerek gyilkosság halál halott horoszkóp időjárás iskola jégkorong Jobbik kézilabda koncert kórház közlekedés labdarúgás lopás magyar Magyarország mezőfalva MSZP munka orbán viktor Pálhalma rablás rácalmás rendőr rendőrség röplabda sport Székesfehérvár tél tolvaj traffipax tüntetés tűz üzemanyag választás válság vb videó vízilabda vonat zene


