135 találat a adó címkével
Az LMP véleménye szerint nem történik érdemi változás az adórendszerben, a kormány újra csak látszatintézkedéseket tesz - reagált a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón bejelentettekre Vágó Gábor.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2012 első negyedévében 100 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt. A dobogó legfelső fokán - a bírságokat is beleszámítva - közel 2,6 milliárd forinttal egy cég áll, míg a magánszemélyek közül ketten osztoznak az első helyezésen, 450-450 millió forinttal. A jogkövetkezményekkel együtt négy cégnek van 1 milliárd forint feletti adótartozása.
Fejér megye - A Széll Kálmán Terv 2.0 alapján már idén júliusban egy új adó bevezetésére kerül sor, amit nevezzünk egyszerűen csak telefonadónak. Fogyasztási típusú adóról van szó, aminek révén a kormány már idén 30 milliárdos bevételt remél.
Tatán ebenkénti évi hatezer forintos adó bevezetéséről tárgyalt szerdán a képviselő-testület. A tervezet szerint a tulajdonosokat szeptember 1-jéig értesítenék és az adó időarányos részét még az idén beszednék.
Magyarország az adók paradicsoma? Mi a véleménye az embereknek az új adók bevezetéséről?
A Nemzetgazdasági Minisztérium azt javasolja a kormánynak, hogy minden vezetékes és mobiltelefonálást, valamint internetforgalmat adóztasson meg, a tárca szerint az ebből származó bevétel elérheti a 40-50 milliárd forintot - írta az Origo hírportál minisztériumi forrásokra hivatkozva pénteken.
Fejér megye - Egyre többen nyújtják be szja-bevallásukat, melyben visszajáró adót, adóelőleget tüntetnek fel. Közülük sokan nem vagy csak egy részét kapják vissza a várt összegnek.
Dunaújváros - Bánki Erik, az országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke volt szerdán a dunaújvárosi önkormányzat vendége. Délután a városházán sajtótájékoztatót tartott, a téma Dunaújváros sportjának és turisztikájának fejlesztése volt.
Közműadó is szerepel a BKV finanszírozási helyzetének megoldására kidolgozott javaslatcsomagban az Origo információi szerint.
Dunaújváros - A Dunaújváros önkormányzati adóhatóságához teljesítendő iparűzési adóelőleg, építményadó és gépjárműadó első félévi részletének befizetési határideje március 19-e.
A németek nem bízzák a véletlenre, hogy a Görögország megmentésébe fektetett pénzüket viszontlássák, ennek érdekében hamarosan meg is kezdik az ország gyarmatosítását.
Dunaújváros - A héten kapták kézhez az autótulajdonosok az önkormányzat által kirótt gépjárműadót.
Azok a kismamák, akiket hátrányosan érint az adójóváírás lehetőségének megszűnése, idén január 1-jétől jövedelempótlékra jogosultak.
A munkavállalói csoportok az idén sem járhatnak rosszul az áttéréssel az egykulcsos, arányos adórendszerre - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter újságíróknak, miután a kormány - Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével - több mint kétórás megbeszélést folytatott a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel hétfőn a Parlamentben a bérhelyzetről, a bérkompenzációs lehetőségekről.
A cukor épp olyan káros és addiktív, mint az alkohol vagy a nikotin, ezért fogyasztását adók segítségével kell szabályozni - vélik amerikai szakértők, akik a Nature legújabb számában tették közzé tanulmányukat.

autó baleset benzin budapest busz dab drog duna dunaferr dunaújváros erőszak EU fesztivál Fidesz film foci főiskola gazdaság gyerek gyilkosság halál halott horoszkóp időjárás iskola jégkorong Jobbik kézilabda koncert kórház közlekedés labdarúgás lopás magyar Magyarország mezőfalva MSZP munka orbán viktor Pálhalma rablás rácalmás rendőr rendőrség röplabda sport Székesfehérvár tél tolvaj traffipax tüntetés tűz üzemanyag választás válság vb videó vízilabda vonat zene


